ÚTMUTATÓ: Mi az a blokklánc?

Az alapötlet: egy megosztott főkönyv

Képzelj el egy füzetet, amibe minden befizetést beírnak, amit egy csoportban tesznek. A hagyományos rendszerben ezt a füzetet egy bank őrzi: ő dönti el, mit írnak be, és megbízol benne, hogy jól teszi. Egy blokkláncban a füzet több ezer, világszerte elosztott számítógépen van lemásolva, és mindegyiknek pontosan ugyanaz a verziója van.

Amikor valaki elküld egy tranzakciót, az szétterjed a hálózaton. A számítógépek ellenőrzik, hogy a fizetőnek van-e elegendő egyenlege, és hogy a digitális aláírás érvényes-e. Ha minden stimmel, a tranzakciót másokkal együtt egy „blokkba” csoportosítják.

Minden blokk az előzőhöz kapcsolódik egy kriptográfiai lenyomat, az úgynevezett hash segítségével. Ez a lenyomat a blokk tartalmától függ: ha valaki egyetlen vesszőt is megváltoztatna egy régi tranzakcióban, a hash megváltozna, és az összes későbbi blokk már nem illeszkedne. Ezért nevezik láncnak: a blokkok egymáshoz vannak varrva.

Miért nehéz manipulálni

Az előzmények meghamisításához nem elég a füzet egy példányát szerkeszteni; újra kellene alkotni az összes későbbi blokkot, és meg kellene győzni a hálózat többségét, hogy fogadja el ezt a hamis változatot. Az olyan nagy hálózatokban, mint a Bitcoin, ez hatalmas számítási teljesítményt és csillagászati energiaköltséget igényelne, ami sokkal magasabb, mint a támadásból származó haszon.

Ehhez jön még az átláthatóság: bárki letöltheti a teljes láncot és ellenőrizheti. Nem kell hatóságban bíznunk, elég ellenőrizni a matematikát. Ez egy modellváltás: a „bízz a közvetítőben” helyett a „ellenőrizd magad” elv érvényesül.

A hátránya az, hogy a blockchain lassú és drága egy privát adatbázishoz képest. Ezért nem minden alkalmazásnak van szüksége blockchainre: csak akkor van értelme, ha több, egymásban nem bízó félnek kell megosztania egy közös nyilvántartást.

Hogyan egyeznek meg ezer számítógép?

Az a mechanizmus, amelyet a résztvevők a érvényes verzió elfogadására használnak, a konszenzus. A Bitcoin proof of work (munkaigazolás) rendszert használ: a bányászok versengenek egy matematikai probléma megoldásában, és aki megoldja, javasolja a következő blokkot, és jutalmat kap.

Más hálózatok, mint például az Ethereum, proof of stake (részesedés-igazolás) rendszert használnak: a validátorok saját érméiket zárolják biztosítékként, és elveszítik azok egy részét, ha csalni próbálnak. Sokkal kevesebb energiát fogyaszt, bár hajlamos a hatalmat azoknál koncentrálni, akiknek több tőkéjük van.

Mindkét esetben a cél ugyanaz: drágábbá tenni a hazudozást, mint a becsületes viselkedést.

Felhasználási módok a kriptovalutákon túl

Ugyanez a technológia használható olyan dolgok rögzítésére is, amelyek nem pénz. Használják ellátási láncok nyomon követésére (például, hogy egy kávé melyik farmról származik), akadémiai képesítések tanúsítására, kötvények és alapok tokenizálására, vagy intelligens szerződések létrehozására: olyan programok, amelyek önállóan futnak bizonyos feltételek teljesülésekor, anélkül, hogy közvetítőre lenne szükség a végrehajtásukhoz.

Érdemes reálisnak lenni: sok olyan projekt, amit blokkláncként hirdetnek, ugyanúgy működne egy normál adatbázissal is. A hasznos kérdés mindig ugyanaz: van-e több független fél, akiknek közös nyilvántartásra van szükségük anélkül, hogy bíznának egymásban? Ha a válasz nem, valószínűleg a blokklánc felesleges.

Korlátok, mítoszok és egy blockchain projekt értékelése

Miután megértette az alapvető gondolatot, a következő lépés az, hogy megtanulja megkülönböztetni, mi az, amit egy blokklánc jól csinál attól, amit egyszerűen csak a marketingben tulajdonítanak neki. A technológia egy nagyon specifikus problémát old meg: lehetővé teszi, hogy több, egymásban nem bízó fél egyazon nyilvántartást osszon meg anélkül, hogy egy közvetítőtől függne. Minden más – sebesség, költség, adatvédelem, könnyű használat – általában rosszabb, mint egy hagyományos adatbázisban. Egy nyilvános blokklánc ugyanazt a munkát ezer node-ban ismétli, és ez a redundancia teszi ellenállóvá, de egyben lassúvá és drágává is egy központi szerverhez képest.

Ebből adódik az a három korlát, amelyet érdemes tisztán látni. Az első a skálázhatóság: a Bitcoin hálózat másodpercenként csak néhány tranzakciót dolgoz fel, messze elmaradva egy kártyahálózattól. Ezért léteznek a felső rétegek, mint például a Lightning Network, amelyek sok kifizetést csoportosítanak a láncon kívül, és csak a végeredményt rendezik el rajta. A második az adatvédelem: ellentétben azzal, amit sokan hisznek, egy nyilvános blokklánc nem anonim, hanem pszeudonim. Minden mozgás örökre rögzítésre kerül, és ha egy cím az Ön identitásához kapcsolódik egy exchange-en, az egész előzménye kitárul. A harmadik a visszafordíthatatlanság: nincs olyan ügyfélszolgálat, amely feloldaná a rossz címre küldött átutalást.

Vannak mítoszok is, amiket érdemes eloszlatni. Az, hogy valami egy blokkláncon van, nem jelenti azt, hogy igaz: a lánc garantálja, hogy az adatok nem változtak a rögzítés óta, de azt nem, hogy a beíráskor helyesek voltak. Ha valaki tanúsítja, hogy egy gyémánt eredeti, és hazudik, a hazugság visszavonhatatlanul rögzítve marad. Az sem igaz, hogy minden blokklánc decentralizált: sok vállalati hálózatot egy maroknyi ismert résztvevő irányít, ami a gyakorlatban megosztott adatbázisokká teszi őket, további lépésekkel.

Egy projekt műszaki ismeretek nélküli értékeléséhez tegyen fel magának négy kérdést. Ki érvényesíti a tranzakciókat és hány független résztvevő van? Mi történik, ha az alapító csapat holnap eltűnik; működik-e továbbra is a hálózat? Nyílt forráskódú és harmadik felek által ellenőrizhető a kód? És milyen valós problémát old meg, ami hagyományos adatbázissal nem oldható meg ugyanolyan jól? Ha egy projekt nem tud világosan válaszolni erre a négy kérdésre, a körültekintés azt javasolja, hogy tartózkodjunk tőle. Ennek az alapvető szűrőnek az alkalmazása elkerüli a legtöbb üres projektet, és segít a múlttal, közösséggel és bizonyítható felhasználással rendelkező hálózatokra összpontosítani.